10.fejezet

Szabályok és bezártság
~

*Kim ház*
*Mrs. Kim szemszög*
- Miért nem jött haza, szívem? - beszéltem mellettem ülő férjemhez. - Miért nem jött haza SooRin?
- Drágám, nyugodj meg! Majd megbékél, csak egy kis idő kell neki, amíg átgondolja a dolgokat. - nyugtatni próbált.
- Nem hiszem el, legalább akkor hívott volna. Tudom, valami baja van. JongDae! - szóltam fiamra, aki éppen leült az asztalhoz szokásos helyére. - Téged hívott már, SooRin?
- Nem. Miért pont engem hívott volna? - vonta meg vállát.
- Te nem is aggódsz érte? - akadtam ki.

*JongDae szemszög*
- Nem az én gondom, hogy mit csinál, anya! Tud magára vigyázni, nem óvodás. - jelentettem ki.
Közben felidézve magamban az utolsó mondatát, mielőtt elment volna.
,,Az is jobb lett volna, ha nem ismerem meg JongDaet." Újra és újra rágondoltam és összeszorult a szívem. Rápillantottam az üres székre mellettem és eldöntöttem, hogy nem fogok vele foglalkozni. Neki már ott van Yixing. Nekem meg TaeYeon..

*SooRin szemszög*
Kinyitotta ismét az ajtót HyunSeung.
- Gyere! - hallatszott a szokásos mondat majd megint kirángatott, be abba a szobába, ahol általában Choval találkozok.
- Mi van már megint? - ültem le a már szokásos székre.
- A szabályokat kell tisztáznunk. - szólalt meg a szembe lévő széken ülő pöffeszkedő alak.
- Van más választásom? - nevettem magamban.
- Nincs, drágám. Szóval az első szabály, hogy sehova nem mehetsz egyedül, ki nem mehetsz az épületből csak is akkor ha megy veled valaki, azt kell tenned mindig, amit mondunk. Mostantól a főnököd vagyok. - magyarázta Cho. - Majd kapsz fegyvert, ha bízhatok benned. Ha szökni próbálsz, a helyedben nem tenném. - amint kimondta ezt HyunSeungra pillantottam, aki végig engem méregetett. - Ja, és ez az utolsó egy ideig, hogy sose kérdezz. Most pedig lemész gyakorolni HyunSeunggal és nincs ellenkezés.
Nagyot sóhajtottam majd a szokásos jött, az előbb említett személy lerángatott a lőtérre.
- Fogd! - nyújtotta át a kését. - Dobd bele a célpontba!
- Minek? - fogtam meg a kést. - Mi lenne ha téged szúrnálak meg? - mutattam felé a szúrófegyverrel.
- Úgyse mered, engem nem bántanál. - nézett szinte már majdnem röhögve.
Mire hirtelen kifordította a kezemből a kést és azzal a kezével átkarolt nyakam körül és hozzászorította a pengét. Ahogy mögöttem állt és a kést a nyakamhoz fogta ismerős helyzet keletkezett.
- Megölhetnél, hogy vége legyen ennek. - jelentettem ki.
- SooRin, szükségünk van rád. Nem öllek meg, de a kínzásról nem volt szó. De mindig csak magadnak csinálod a problémát. - húzta végig a pengét a bal karomon végig így egy hosszú sebet ejtve rajtam.
Összeszorítottam fogaimat lehunyva szemem. Ismét félre húzta hajamat.
- Bíznunk kell benned. - lihegte nyakamba.
- Add ide a késed! - mondtam összeszorított fogsorral.
Kezembe adta majd a célpont vonalába állva eldobtam a pengét.
- Hozd ide! - füttyentett egy embernek a pálya mellett.
- Parancsoljon. - adta kezembe az "inas". Amint a kezembe került, újra eldobtam a célpontba dühömben. Majd észrevettem vérző karomat és lerogytam ráülve lábamra.
- Egyet kérhetek? - hajtottam le fejem.
- Mi lenne az? - kérdezte HyunSeung.
- Egy hívás. - néztem bekönnyezett szemmel HyunSeungra.
- Cho engedélye nélkül nem. - rázta a fejét. - Hívd ide Chot. - szólt ugyanannak az embernek, akinek az előbbinél.
Pár perc múlva megérkezett Cho a lőtérre.
- Cho! Egy hívást szeretnék! - álltam fel.
- Minek az neked bogaram? - vigyorgott.
- Egy hívást. Egy ember van, akivel szeretnék beszélni. Ígérem utána nem ellenkezek és mindent megteszek. Csak egy hívásra a telefonomat. - könyörögtem.
- HyunSeung. - szólt rá. - Hozd a telefonját!
Eltűnt pár percre majd visszatért a készülékkel. Átadta Chonak. Ő meg nekem.
- Egy hívás, SooRin. - jelentette ki.
Tudtam, hogy kit akarok hívni és el is kezdtem tárcsázni.
~ SooRin? Úristen! - szólalt meg a vonal másik felén Mrs. Kim.
- Igen, én vagyok. Szeretnék kérni két dolgot.
~ Mondjad!
- HyeMi, az árvaházban. Segítsenek neki.
~ Rendben, rendben és mi a második?
- Mondja meg JongDaenek, hogy... - elakadt a szavam. - adná egy kicsit?
~ Persze..itt van. - mondta Mrs. Kim. - SooRin, mi történt?
- JongDae, ,,Az angyallány döntés elé kényszerült. Angyal marad vagy halandó és akkor szerelmével maradhat.." Döntöttem, szia.. - tettem le a telefont. - Tessék! - nyújtottam át.

*Mrs. Kim szemszög*
- Vissza jön? - kérdeztem fiamra nézve, amint visszaadta kezembe a telefont.
- Nem fog, anya. Felejtsd el! - rohant fel szobájába.

*SooRin szemszög*
- HyunSeung, kísérd el a dokihoz! - vette el a telefonom majd szólt rá a fiúra.
- Gyere! - kezdett el ismét rángatni. - felvitt az emeletre és ott tovább egy folyosóra. Beléptünk egy addig ismeretlen szobába, ahol ült egy férfi.
- Miss Shin? Üljön le kérem oda. - mutatott egy kanapéra. - HyunSeung, itt hagyhatod. - küldte ki a szobából. - Szóval Jo Lee Hyuk vagyok. Pszichológus.
- Heh, minek nekem dilidoki? Már bocsánat a kifejezésért.
- Ismerem, mit csinál Cho, de nem árulom be a rendőrségen.
- Ön is kap részesedést. Igazam van? - fonta össze karjaimat.
- Kisasszony..
- SooRin.
- SooRin, nagy lelki megterhelés lehet ez. Elszakították az életéből. - kezdett el egy szekrényhez sétálni, ahonnan kivett egy dobozt. - Nekem nyugodtan elmondhat mindent, amit akar. Mindennap találkozunk majd. Adja a kezét. - vett elő egy géztekercset, én meg kinyújtottam karomat. - Láttam már pár embert, akiket ugyanígy elraboltak úgymond, de azok között, veled együtt, csak két lány volt. - kezdte betekerni karomat a seb elejétől a végéig.
- Mi történt a másik lánnyal? - kérdeztem rá.
- A lényeg annyi, SooRin, soha ne akarj elszökni. - fejezte be mondatát.
- Miről kéne beszélnem? - néztem LeeHyukra egy kis idő után.
- Mindenről, amit el akarsz mondani valakinek. - ült le az irodai székére. - Kezdjük azzal, hogy bemutatkozol nekem.
- Hát jó. Shin SooRin vagyok és nincsenek szüleim. Egy hete még árvaházban voltam. Ennyi. - dőltem hátra a kanapén.
- Biztos van még valami, de majd idővel megnyílsz. - írt valamit egy papírra. - Akkor kezdjük boncolni az árvaházat. Rendben?
- Mit akar tőlem?
- Makacs vagy, az biztos. Na, kezdj valamit mesélni az árvaházról.
Sóhajtottam, majd el kezdtem mondani, ami eszembe jutott.
- Négy évig voltam bent és közben részmunkaidős állásokból vettem a dolgaimat. A szobatársam egy kislány volt. Egész aranyos volt. Mindössze egyszer annyit kívántam, hogy szülőket szeretnék. Később, egy nap megjelentek JongDae szülei. - kezdett el kattogni az agyam. - Ők..az én szüleim barátai voltak régebben még mielőtt elköltöztünk volna máshova..ennyi. - hajtottam le fejem.
- Akkor mára végeztünk. - jelentette ki. - Elmehetsz.
- Rendben. - álltam fel. - De.. - fordultam vissza. - Egy kérdésem lehetne?
- Persze.
- Ön szerint az rossz, ha úgy érzem talán itt jobb helyem lesz?
- SooRin, lehet másnak látod, ami itt van, de az agyad helyetted is döntést hozott már. Na, akkor holnap találkozunk.
- Viszlát! - nyitottam ki az ajtót.
Kilépve láttam, hogy senki sincs a folyosón. De visszaemlékeztem LeeHyuk szavaira: ,,soha ne akarj elszökni" Úgy döntöttem, hát nem teszem, ezért csak elindultam vissza a szoba felé, ahol este aludtam.
Útközben mordult egyet a gyomrom. Az éhségem épp akkor tetőzött. Elhatároztam, hogy megkeresem a konyhát. Gondoltam lent van a földszinten és jól is gondoltam. Beléptem egy tágas helyiségbe, vagyis a konyhába, ahol egy ismerős arccal futottam össze.
- Te mit keresel itt? - kérdezte HyunSeung.
- Éhes vagyok, HyunSeung. - jelentettem ki. - Vagy nem szabad ennem se?
- Egyedül járkálnod nem szabad, SooRin. - mordult fel.
- Lehetnél úgymond..hogy is mondják, ja meg van kedvesebb.
- Minek? - lépett egy lépésre elém.
- Itt fogok lakni, nem? El kéne viselnem téged is.
- Nem vendég vagy, nem kell másnak mutatnom magam. Vegyél egy szendvicset a hűtőből és gyere.
Kivettem egy előre becsomagolt szendvicset a hűtőből, majd megint ugyanaz, HyunSeung visszarángatott a "szobám"-ba. Tűrtem a dolgot, hiszen mit tehettem volna.
Belökött az ajtón, majd kulcsra zárta azt.
Leültem ágyamra elfogyasztani szendvicsem. Szerintem semmi addig sose esett annyira jól, mint a szenya, ami csillapította éhségem.

*HyunSeung szemszög*
- Főnök! - léptem be ismét irodájába.
- Láttam, HyunSeung. - lépett ablakához.
- Bízhatunk most már SooRinben?
- Talán, de még nem volt terepen és ki tudja mit csinálna, ha meg kell ölnie egy embert? Várnunk kell még. Meg fog változni, mert nincs több lány vagy nő itt rajta kivűl és ez hatással lesz rá. - magyarázta.
- Értettem!
- Mehetsz.
- De főnök, miért kell pszihológus neki?
- A terv része. Megfigyeljük, hogyan változik.
- Rendben, viszlát! - hagytam el a szobát.

*Cho szemszög*
- ..viszlát! - hagyta el az irodám HyunSeung.
- Ne hagyd elmenni.. - idéztem fel az utasításomat, amit HyunSeungnak mondtam. - Azért ne, mert emlékeztet egy személyre.. - sóhajtottam, kinyitva az asztalfiókot kivettem egy képet majd elmosolyodtam.

*SooRin szemszög*
Befejeztem ételem és semmit nem tudtam magammal kezdeni. Ezért úgy döntöntem "Ki akarok menni a szobából".
- Halló? - kopogtam ajtómon.
- Mit akar? - nyitotta ki az ember, aki ajtóm előtt őrködött az ajtót.
- Kimehetnék?
- Hova akar menni? - kérdezte ugyanazzal az arckifejezéssel.
- A lőtérre..? - forgattam a szemem. - Jöjjön velem és akkor nem szegek szabályt.
- Rendben, jöjjön! - egyezett bele.
Lekísért, végig rendületlenül mögöttem jött.
- Ad egy fegyvert? - nyújtottam a kezem.
De olyan kifejezést vágott, hogy magyarázkodnom kellett.
- Jajj már! Csak szeretnék gyakorolni, nem akarok senkit bántani. Kérem! - könyörögtem.
- Fél órát kap. - adta kezembe pisztolyát.
A többszöri lővések egyike sem ment túl messze az elsőktől. Jó volt a szorásom. Saját magamon is meglepődtem. Azt mondtam legelőször egy embert gondoltam oda, de most már nem is emlékszem, ki volt. Amint probálom felidézni mindig más-más ember arca ugrál előttem. YoonAh, TaeYeon, de egyszer JongDae és Yixing is. Lehet csak hiányoznak? Vagy tényleg tudatalatt valami olyat tettek ellenem, amit még én sem veszek észre?
Kilőttem még a tár maradékát is majd rátámaszkodtam arra a kis "pultra" ami előttem volt. Megint bekönnyezve álltam ott és mikor megfordultam az őr helyén, aki lekísért ide HyunSeung állt.

*HyunSeung szemszög*
Amint elhagytam főnököm irodáját láttam, hogy SooRin a szobája előtti őrrel üzletel. Elbújtam mikor elindultak lefelé majd követtem őket.
A lány a lőttérre akar menni önkéntesen?
Az őr odaadta fegyverét neki, majd a célpontot bemérve előtt bár golyót. Hirtelen elkezdte sorra kilőni a maradék töltényeket is, aztán rátamaszkodott a pultra. Az őr mellé lépve jeleztem neki, hogy kimehet. SooRin már bekönnyezett szemmel fordult felém.

*SooRin szemszög*
Nem szólva semmit nézett rám.
- Mit akarsz? - töröltem le könnyeim. - Semmi rosszat nem csináltam. Nem járkálok egyedül. Nem akartam elszökni se. Mi a probléma? - forgattam szemeim.
Szó nélkül elindult felém és magához húzva átölelt. Meghökkenve elkerekedtek szemeim. Nem tudtam, megszólaljak-e.

~Három nappal később~

*Eközben a Kim házban*

*JongDae szemszög*
- JongDae! - köszönt TaeYeon amint belépett bejárati ajtónkon.
- Szia! - öleltem meg.
- Jó napot, Mrs. Kim! - szólalt meg anyám irányába nézve.
- Oh, szia. - válaszolt tovább kavargatva teáját.
- Menjünk fel a szobába? - kérdezte barátnőm.
- Menj, én is mindjárt megyek. - mutattam szobám felé.
Felment az emeletre becsukva maga mögött az ajtót.
- Anya, hiányzik SooRin. Tudom, de elment és nem hiszem, hogy visszajön. - probáltam vigasztalni anyám. - Ha szeretsz valakit, engedd el.. - sóhajtottam. - Négy napja, hogy eltűnt innen és...
- Neked jobban hiányzik, mint nekem, fiam. Beszéltem még vele, amikor itt volt és hát..én tudom, hogy pont miattad ment el. Kedvelt téged, te is őt szerintem még most is és hagytad kimenni az ajtón.
- Ha szeretsz valakit, engedd el és ha viszont szeret visszajön... - hagytam ott fellépcsőzve, a szobámba bemenve.
TaeYeon azt a fotót fogta kezében, mikor beléptem, ami engem és SooRint ábrázolt.
- De aranyosak. Kik ők? - kérdezte felém mutatva.
- Ez én lennék és ő pedig egy régi barátom.
- Találkoztál már vele azóta?
- Igen, négy napja láttam utoljára és előtte egy hétig itt lakott.
- Én is láttam? Persze nem itt, mert nem láttam akkor se amikor tanultunk.
- Igen, láttad és beszéltél is vele. - sóhajtottam.
- Ki volt az? - tette vissza a képet a polcra.

TaeYeon

- SooRin volt..
Láttam TaeYeon nagyon meglepődött, túlságosan is.

10.fejezet vége