2015. július 14., kedd

2.fejezet

Új suli
~

Reggel fél hét körül arra keltem, valaki kopog az ajtómon.
- Szabad. - jelentettem ki félálomban.
- SooRin, jó reggelt! Én ébresztettelek, mert ébresztőórád nincs és hogy máshogy keltél volna fel? Ezt akartam odaadni. - nyújtott felém egy fehér telefont. - Hogy eltudjalak érni. - mosolygott.
- Köszönöm! Még nem volt telefonom. - vigyorogtam bedörzsölve szemem.
- Te itt aludtál az ablakban? - kérdezte.
- Kifelé néztem és bealudtam. - ásítottam.
- Áh. Értem. Öltözz fel és lent reggelizz, mielőtt mész. Délután amíg nem mész munkába elmegyünk vásárolni neked új cuccokat, mert láttam nem túl sok ruhád van.
- Oh, rendben. - válaszoltam, majd amint kiment Mrs. Kim felöltöztem. A fekete farmerom és fekete-fehér mintás pólóm felvettem. Majd a szokásos tornacipőmbe is belebújtam. Felvettem még vastag pulcsim, ami már elég volt a decemberi hideg ellen. Megfésülködtem és már készen is álltam.
Kiléptem a szobámból beleütközve JongDaebe.
- Uh, bocsi.. - kértem bocsánatot.
- Semmi..jól aludtál? - kérdezte.
- Öhm..igen. Te?
- Én is. Nem fáztál meg?
- Mi ezt meg..te jöttél be? - félre billentette fejét, nézett egy ideig szótlanul, majd lement a lépcsőn, de még a lépcső tetején visszafordult és odakacsintott egyet.
- Te..kis.. - rohantam utána le a lépcsőn.
- Hé, hé! Óvatosabban a lépcsőn. - szólt rám Mr. Kim.
- Bocsánat! - ültem le az asztalhoz.
- Reggelire pirítóst? - kérdezte Mrs. Kim. Amire csak lelkesen bólogattam.
~
- Egyél, nehogy elkéss! - szólt rám Mrs. Kim. - JongDae, elkíséred vagy vigyem be én? - fordult fia felé.
- Én indulok, úgyhogy ha jönni akar akkor most. Amúgy nem kell szülő a beiratkozáshoz? - állt fel az asztaltól JongDae.
- Nem. Na, induljatok! - sürgetett minket Mrs. Kim.
- Gyere, SooRin! - fogta meg a kezem. Felvettem vállamra táskám és már léptünk is ki az ajtón.
~
Suliba menet semmit sem szólt. Csak ment előre.
- Tegnap..., honnan tudtad, hogy ott alszom az ablakban? - kérdeztem a csönd megtörésére.
- Megérzés.. - válaszolta röviden. - A suliban nem kell megtudniuk, hogy velem élsz, mert egyből te lennél a célpont. Oké?
- Rendben.
- És tud meg nekem nem leszel soha a mostohahúgom. - nézett bele a szemembe, de szerintem ezalatt mást értett. Csak úgy a nézéséből ítélve.
- Öhm..rendben.. - egyre bizarrabb volt az "új életem". - Szóval most tegyek úgy mintha nem ismernélek?
- Ismerkedj velem is úgy, mint a többiekkel. - konkretizálta.
- Oké..
- Én megyek be előbb. De tessék itt egy füzet, ha írnod kéne. - és máris ott hagyott.
- Chh.. - néztem utána.
~
Beléptem az épületbe és elém tárult az új iskolám.
- Kell keresnem egy tanárt valahol.. - gondolkodtam hangosan.
- Jó napot, kisasszony! - lépett hozzám egy férfi. - Segíthetek valamiben?
- Új diák vagyok és..
- Oh, ne mondjon többet. Jöjjön! - mosolygott. - Mr. Han vagyok, a történelem tanár. Téged hogy hívnak?
- Shin Soo Rin.
- Ah, SooRin. A könyveid talán csak holnap tudod átvenni. De az órákra be tudsz ülni. Abba az osztályba kerülsz. - mutatott egy teremajtó felé. - Az az én osztályom. Öhm, és nincs veled szülő? Vagy valaki rokon?
- Oh, hát nincsenek rokonaim. Egyedül jöttem, de most jó helyen élek. - szomorodtam kicsit el.
- Na, akkor jó! Gyere! Mindjárt becsöngetnek. - lépcsőztünk fel az első emeletre, majd egy teremajtó előtt megálltunk. - Várj itt! - nyitotta ki az ajtót. - Na, gyerekek! Üljetek le! Köszönöm. Új osztálytársatok jött. Ne szemétkedjetek vele. Gyere be! - intett nekem.
- Úúú! - szólaltak meg a fiúk.
- Mutatkozz be! - szólt a tanár.
- Oh, igen. Hát Shin Soo Rin vagyok. 16 éves. Eddig egyedül éltem, de most már egy szép házban lakom. Jó körülmények között. - kezdtem el, aztán megláttam JongDaet a leghátsó padban ülve. - Ők mondták, járjak iskolába is. Szóval most itt vagyok. - sóhajtottam.
- Köszönjük! Ülj le oda hátra JongDae mellé.
- Köszönöm.
Mentem a padsorok közt, egyenesen a ablak felőli padsor utolsó padjához, közben minden szempár engem figyelt. Leülve helyemre ráraktam a padra füzetem és egy tollat.
- Szia! - köszöntem JongDaenek. Ő mondta, hogy tegyek úgy mintha nem ismerném, ismerkedjek vele úgy, mint a többiekkel.
- Hm. - biccentett JongDae.
- Ok..é.. - nyitottam ki füzetem.
- Hali. - köszönt a középső padsor utolsó padjában ülő srác. - Új lány, új felállás. Do Kyung Soo.
 - Szia! Shin Soo Rin. - mosolyogtam.
- Szünetbe udvaroljon, KyungSoo! - szólt rá Mr. Han.
- Bocsánat, tanár úr! - fordult vissza előre.
~
Az első órám az új suliban véget ért. Kicsöngő után pár lány és srác a padhoz.
- Szia! Kim Hyo Yeon vagyok. - mosolygott rám egy lány.
- Szia! SooRin. - köszöntem röviden.
- Hol laktál, hogy most már jó helyed van? Mármint egyedül éltél? - kérdezgetett HyoYeon.
- Hát..nem egyedül, de árvaházban.
- Ah, értem. Miért nincsenek szüleid?
- Nincs egy rokonom se vagy ismerősöm..
- Új lány! - köszönt a bemutatkozása szerint KyungSoo.
- KyungSoo, ne udvarolj! - szólt rá egy lány nevetve.
- YoonAh, ne szólj bele! - röhögött KyungSoo.
~
- Ez itt a te szekrényed. Használd egészséggel. - adta át a kulcsot az osztályfőnök.
- Köszönöm. - vettem át.
- Nekem elintézni valóim vannak. Viszont látásra! - köszönt el Mr. Han, majd megfordulva elment.
Nézegettem a szekrénykulcsot a kezemben. Mert rezzent egyet új telefonom. Mrs. Kim kérdezte üzenetben, hogy:
~ Minden jól megy?
~ Igen, de megyek órára. - válaszoltam.
~ Rendben. Itthon várlak titeket!
Kedves nő. Tényleg érdekli, mi van velem. De még nehéz anyunak szólítanom..
- Nocsak! Ki van itt? - lépett hozzám egy lány.
- YoonAh? Ugye?
- Igen, de jegyezd meg ezt a nevet, új lány! - fenyegetésnek hangzott.
- Mit csináltam? - kérdeztem egyet hátra lépve.
- Csak figyelmeztettelek! - nézett rám szúró tekintettel, majd még másik két lány társaságában visszamentek a terembe.
Neki dőltem a szekrénysornak és bámultam magam elé.
- Mi volt ez? - gondolkodtam hangosan. - Mi rosszat csináltam?
- Nyugodj meg! Ő csak YoonAh. - támaszkodott neki a szekrényeknek HyoYeon.
- HyoYeon, mondd el mit csináltam? - aggódva fordultam felé.
- Beszéltél KyungSooval.
- És?
- Hát KyungSoo nem tud róla, bár szerintem feltűnő, hogy YoonAhnak tetszik a srác.
- Áh, már értem! - esett le a történet. - Akkor most féltékeny?
- Így néz ki, ha YoonAh féltékeny. - bólogatott.
- Nagyszerű. - nevettem.
- Na, gyere órára. - tolt be az ajtón, majd lehuppantam JongDae mellé.
Nagyba zenét hallgatott.
Az órák unalmasak voltak, de a tanárok kedvesek.
Talán a szívem mélyén bánom, hogy nem az árvaházba keltem fel reggel. Az élet nekem ilyen jókat ad, amíg a hét éves HyeMi egyedül van..
Sétáltam Mr. Kimék háza felé, majd mikor odaértem, kinyitottam a kaput, a bejárati ajtót és az a meglepetés ért, hogy Mrs. Kim egyből odarohant hozzám.
- Na, SooRin, milyen volt? - kérdezte. - Jaj, bocsánat, nem tudtam addig várni, amíg hazaérsz, ezért elmentem és vásároltam neked ruhákat. - mosolygott.
- Oh, köszönöm szépen! Amúgy pedig jó volt, tényleg.
- Akkor jó. És hol van JongDae? Nem vele jöttél haza? - aggodalmaskodott.
- Nem..szóval... - dadogtam.
- Itthon vagyok. - lépett be a bejárati ajtón JongDae.
- Miért nem SooRinnel jöttél haza? - faggatta fiát.
- Egyedül is hazataláltam. - mosolyogtam. - Ne szidja le JongDaet.
- Rendben, értem. Menjetek fel tanulni. SooRin, a ruháid fenn vannak, ja és megvettem az egyenruhád a suliba. - kacsintott Mrs. Kim.
- Köszönöm. - mentem fel a lépcsőn JongDae társaságában.
Beléptem szobámba, magam után becsukva az ajtót. Ledobtam táskám az ágyra. Majd beültem már szokásosan az ablakomba.
- JongDae..valahonnan ismerős ez a név is. - törtem fejem hangosan ismét. - De hogyan?
Eltöprengtem, majd öt perc múlva bekopogott valaki.
- Igen?
- SooRin, beszélni szeretnék veled. - lépett be Mrs. Kim.
- Tessék. De előbb kérdezhetek egy gyorsat?
- Persze, bármikor. - ült le az ágyamra.
- Miért pont én? Mármint úgy értem, hogy bárkit az egész árvaházból eltudtak volna hozni, de miért pont engem? Nem értem még mindig. - magyaráztam.
- Hát nem tudom, te tetszettél meg nekünk. - mosolygott, de mégis úgy éreztem más oka is van.
- Rendben, miről szeretett volna beszélni? - kérdeztem.
- JongDaeről.
- Mi van vele?
- Nem tudom, hogyan bánik veled, de úgy, mint egy bátyus?
- Nem szeretném, hogy a bátyám legyen. Tudom, ezt most nem érti, de én igen és nem szeretném ha a bátyám lenne. Tudom, hogy itt lakom, de mégse vagyok vérrokon. Ezért nem is leszek a húga JongDaenek. - hadartam el.
- Értem én. - mosolygott nagyot sóhajtva. - Tetszik a fiam? - kérdezte suttogva.
- Nem..nem dehogy! - emeltem fel hangom.
- Vagy még nem tudod. De hagylak is. A munkádból ne késs el.
- Ah, rendben. - mondtam kicsit sértődötten.
- SooRin. - lépett még vissza.
- Igen?
- Vidd ezt át JongDaehez légyszíves. - nyújtott át egy papírt.
- Ön nem tudja? - kérdeztem átvéve kezéből a papírdarabot.
- Dolgom van, légyszi! - mosolygott és csukta be az ajtót.
- Rendben. - válaszoltam, majd felálltam és kimentem a szobából. Megálltam a szomszéd szoba ajtaja előtt nagy erőt véve magamon. Bekopogtam, majd vártam a választ.
- Ki az? - szólt bentről egy hang.
- SooRin. - válaszoltam.
- Gyere!
- De azt mondtad, hogy ne lépjek be a szobádba.
- Okos, de gyere be! - nyitotta ki az ajtót berántva engem.
Én csak álltam a szoba közepén és néztem ahogy JongDae fogja a csuklóm szembe fordulva velem.
- Mit szeretnél? - engedte el kezem.
- Anyukád mondta, hogy ezt adjam oda. - nyújtottam felé a papírt.
JongDae
Leült kanapéjára, széthajtogatva a kis lapocskát.
- Tipikus anyu. - nevette el magát, majd rámnézett.
- Mi az? - kérdeztem.
- Nem nézhetlek?
- De így?
- Hogyan? - kérdezte, amire csak elkaptam fejem. Észrevettem egy képet a polcán.
- Kik ezek? - kérdeztem a képre mutatva.
- Ez itt én vagyok. Itt körülbelül öt-hat éves lehettem. - mutatott a képen lévő fiúra.
- Aranyos voltál. - mosolyogtam.
- Köszi. - mosolygott vissza.
- És ki ez a kislány? - mutattam ismét a képre.
- Régi barátom. Asszem egy éves korom óta ismertem.
- Mi történt?
- Elköltöztek. Nem tartottam vele a kapcsolatot, de jóban voltunk.
- Aranyos. - vigyorogtam.
- SooRin, nem leszek a bátyád.
- Ez most miért mondod?
- Mert egy báty máshogy viselkedik. - fordult felém.
- Mire célzol? - léptem egyet hátra.
- Nem leszünk rokonok. - lépett egyet felém.
- Bocsánat, hogy az életedbe léptem, de én nem akartam. Nem is tehettem ellene.
- Most miért kérsz bocsánatot? - nézett rám értetlenül.
- Nem állt szándékomban az életedet felkavarni. Nem akartam családba kerülni. Jó volt az ott nekem egyedül. Csak.. - vettem egy mély levegőt. - hiányoznak a szüleim.. A legrosszabb, hogy még képem sincs róluk, csak úgy nagyából emlékszem az arcukra. De azt tudom, hogy szerettem őket..
- SooRin..semmi baj. - nézett aggódva. - Én nem bánom, hogy itt vagy.
- Bármit is hiszel rólam, nem ismersz. - jelentettem ki. - Most visszamegyek a szobámba.
- Maradj kicsit! - fogta meg kezem.
- Azt mondtad, be se tegyem a lábam. Most meg maradjak?
- Igen. - mondta ki egyszerűen.
- JongDae..
- Na, ülj le! - huppant le a kanapéjára.
- Nem kéne tanulnod?
- Holnap nem írunk dogát. - mosolygott. - Na, gyere.
Sóhajtottam egyet majd leültem mellé. Filmet akart nézni, amire igent mondtam. Mivel tévéje a szobájában nem volt, ezért a telefonjáról néztük. A filmre nem emlékszem, mivel csak JongDaet néztem nagy részt. Hátradőlve a kanapéján néztük a filmet, majd hirtelen azon kaptam magam, hogy elaludtam.

2.fejezet vége

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése