9.fejezet

Az Árva fogságban
~

Pár perccel később fordult a zárban egy kulcs és kinyílt az ajtó.
Belépett rajta egy fiú. Pár évvel biztosan idősebb volt nálam. Kékes hajú, magas és vékony.
- Add ide a táskád! - szólt rám.
- Minek? - fogtam magamhoz táskám.
- Add ide a telefonod! - tartotta kezét. - Ne akard, hogy bántsalak! - emelte fel hangját.
Beharapva alsó ajkam beletettem tenyerébe készülékem.
Majd becsapta az ajtót és ismét kulccsra zárta.
~
Amikor utoljára néztem az időt, hét óra volt, de azóta talán egy óra is eltelt vagy több. Összezárva a gondolataimmal félig részegen nem jó dolog.

*JongDae szemszög*
Hova tűnt SooRin? Ha hívom, ki van kapcsolva. Mi történt vele?
Felhívtam YuRit, HyoYeont, Yixinget meg mindenkit, akit csak tudtam és semmit nem tudtak róla. Valami baja lett, érzem..

*SooRin szemszög*
Magányomban elkezdtem gondolkozni. Eszembe jutott, hogy mikor mentem utoljára az árvaházba. Meg, hogy ma egy hete, hogy onnan kikerültem. Most meg már visszamennék.
~
Újra nyílt az ajtó és ugyanaz a srác lépett be. Megfogta hátam mögött két kezem és átvezetett egy másik szobába, ahol egy pufók pasas ült egy asztalnál egy széken és a vele szembe levő székre leültetett. De mögöttem maradt.
- Shin SooRin! Ugye? - vigyorgott elégedetten a pasas.
- Mit akar tőlem? - kérdeztem szigorúan nézve.
- Oh, arra majd rájössz magadtól is, drágám.
- Nem vagyok a drágája! - emeltem fel a hangom.
- Milyen kis tüzes! - röhögött.
- Ki maga?
- Nem muszáj azt tudnod neked. Csak hívj Chonak. - vigyorgott.
- Cho, mégis mire kellek én önnek?
- Kedves SooRin, az egész világon mi az az egy dolog, amit minden országban megtalálsz? - tartott hatásszünetet. - A pénz. Pénzt fogsz nekem szerezni.
- Miért pont én?
- Neked nincsenek szüleid. Nincs kihez kötődnöd. Bár tudunk az összes dologról, ami veled történt. - magyarázta. - Minden kép egy árva kellett nekünk. A legközelebbi árvaházban pedig te voltál a legidősebb, ezért figyelemmel követtünk téged. Minden egyes pillanatodat. Így megtudtuk a gyengéidet is.
- Miért kellett egy árva? - akadtam ki.
- Nincsenek szülők, lázadóbb a gyerek is. - fogalmazta meg röviden. - A gyengédet ismerve fogunk téged felhasználni. - jelzett kezével a mögöttem álló fiúnak.
Elővett egy kést és a nyakamhoz fogva suttogott a fülembe a mögöttem álló fiú. - Viszont ha nem segítesz, kénytelen leszek használni ezt.
- Vedd le a dzsekid! - szólt rám Cho. Majd távozott a szobából.
Levettem magamról a dzsekim és nagyot sóhajtottam.
A mellettem álló srác arrébb húzta hajamat és a nyakam felé lehelve ismét elő vette kését.
- Jegyezd meg ezt. - súgta fülembe, majd végig húzta a pengét az jobb alkaromon, amiből azonnal elkezdett folyni a vérem. Lerakott az asztalra egy ruhadarabot és kiment. Gyorsan körbe tekertem a kékes anyagot a kezem körül és próbáltam elállítani a vért. Irtózatosan fájt, de végre nem ömlött belőle a vér. Szerintem már a számat is véresre haraptam fájdalmamban.
- Gyere! - lépett be újra a fiú.
Kirángatott a szobából vissza az előzőbe, ahol először voltam. - Aludj vagy ne! - vágta be az ajtót, majd kulcsra zárta.
A fájdalom lüktetett az alkaromban.
~
Később egy-két óra múlva enyhült a fájdalmam és be is aludtam.

*Eközben a Kim házban*

*JongDae szemszög*
Nem bírok aludni, hogy nem tudom hol van, de szerintem én vagyok az egyetlen.
Lementem kis vízért a konyhába és ott találom anyám.
- Anyu, te nem alszol? - kérdeztem.
- SooRin..nem jött még haza. - sóhajtotta ásítva.
- Menj fel aludni, én itt maradok és megvárom, amíg haza nem jön. Oké? Na, menj! - küldtem fel aludni.
- Rendben, fiam. De el ne mozdulj!
- Megígérem.
Felbaktatott az emeletre, be a szobájukba. Én meg lent maradtam és figyeltem minden neszt.

*Másnap reggel*

*SooRin szemszög*
Mint az általános vekker a fejemben, ezúttal is megszólalt. Már kijózanodva felkeltem.
Ezek szerint hét óra van? - kérdeztem magamban.
Felültem, majd átvettem a nadrágomat a sima fekete csőfarmeromra, ami táskámban volt, amit szerencsére nem vettek el tőlem. Lassan tudtam csak átvenni a fájó sebem miatt.
De végül amint sikerült leültem az ágy szélére, ami szerintem a legkényelmetlenebb és legkeményebb ágy, amin valaha is aludtam. Majd felvettem bakancsomat.
Semmi mocorgást nem hallok, de az ajtó sem nyílik ki nekem.
~
Pár óra múlva fordul a kulcs a zárban és tárul az ajtó.
- Gyere! - lépett be a fiú az ajtón és elkezdett maga előtt tolni.
Ugyanabba a szobába leültetett, mint tegnap. Még a dzsekim is a széken maradt.
- Jó reggelt, SooRin! - lépett be Cho.
- Mi a jó benne? - morogtam.
- Nekem? Minden. Na, ide figyelj kis csibém.
- Engem ne becézgessen! - emeltem fel a hangom ismét.
Mint aki a moziba van, a fiú, aki áthozott ide, leült a fal melletti székre és rágyújtott.
- Ide figyelj! Én mondom meg mi legyen és hogyan. - csapott az asztalra. - Szóval, - vigyorgott. - ma megtanulsz lőni.
- Mi van? - hökkentem meg.
- Igen, jól hallottad. Ha szükséges a pszichológus barátomat felhívom és elbeszélgethetsz vele.
- Önnek vannak barátai? - kérdeztem, mire a fal mellett ülő srác elröhögte magát.
- Khm! - köszörülte meg a torkát, amint észrevette Cho szúró tekintetét.
- Szóval, lőni tanulsz ma. - összegezte Cho.
- Kitől? És mégis minek? - kérdeztem.
- HyunSeungtól. Az okát majd később megtudod. - állt fel Cho és távozott.
- Ki az a HyunSeung? - ordítottam utána.
- Én. - állt fel a fal melletti székről a srác. - És tőlem tanulsz majd.
- Minek? - néztem fel rá, amint mellém lépett.
- Ha nem akarsz megtanulni, van másik megoldás is. - simított végig nyakamon mutatóujjával.
- Megölnél? - dobtam vállam mögé hajam. - Az is jobb ennél.
- Csak kínoználak. - mondta ki egyszerűen. - Bár a vágások fájnak. De, te tudod. - vonta meg vállát.
- Rendben. - egyeztem bele.
Megfogta felkarom és visszarángatott a szobába.
- Két óra múlva jövök. - csapta be az ajtót kulcsra zárva azt.
- Ááá! - ordítottam el magam. - Mi tettem én, hogy most ezt érdemlem? Már megint magamba beszélek. Kell az a dilidoki? Annyira nem hülyültem még meg.
~
A megígért időpontra jött is HyunSeung. Kirángatott a szobából, majd le az emeletről. És a földszintről nyílt egy ajtó, ami egy beltéri kis lőtérhez vezetett. Elképedve néztem körbe, hogy is fért be az a sok minden.
- Állj ide! - szólt rám és az egyik célpont vonalába állított. - Vedd ezt fel, azt ajánlom. - nyújtott felém egy fülvédőt.
Felraktam fejem, mire elővette fegyverét és elkezdte magyarázni, hogy lőjjek.
- Majd meghúzod ezt. Oké? - fejezte be egy kérdéssel. - Megmutatom. - sütötte el a fegyvert. - De vigyázz, mert visszarúg. - adta kezembe.
Két kézzel megfogtam és meghúztam a ravaszt. Dördült egyet. A golyó pont a célpont közepébe fúródott bele.
- Szép. Kezdők szerencséje. - nézett egyik szemöldökét felhúzva.
- Nem csinálom többet tettem le a lőfegyvert és léptem hátra. Már épp ki akartam menni az ajtón, amikor HyunSeung mögém lépve kését torkomhoz tette. Másik kezével elhúzta hajam balra.
- Gondold ezt át szerintem. - szuszogott nyakamba.
- Megölhetsz. Úgy se kár értem. Cho mit szólna? Semmit. Vagy mégis?
Megfordított, hogy felé nézzek, majd a kést szívem felé tette.
- Megtudnálak ölni, de mit szólna a főnök? Meg hát lányokat nem ölök meg csak ha muszáj. - fogta meg kézfejem, amit azonnal elrántottam.
- Meg kell majd gyilkolnom embereket? - kérdeztem félve a választól.
- Igen. - mondta ki kertelés nélkül.
Behunyva szemem vettem egy mély levegőt, majd ahogy kifújtam a levegőt, úgy nyitottam ki szemem is.
- Miért nem mehetek haza? - haraptam be szám.
- Ez a szabály. Nem kell, hogy eláruld nekünk az egészet.
- És ha megígérem? - biggyesztettem le szám.
- SooRin, itt maradsz mostantól. Szokj hozzá! Plusz engem is meg kell szoknod. - fogta meg állam.
- Felmehetek? - forgattam a szemeim.
- Ha megint a közepébe találsz. - jelentette ki.
- Jól van! - trappoltam vissza oda ahova kellett, visszavettem a fülvédőt és kezembe vettem a fegyvert.
Becéloztam és ellőttem a golyót. Megnézve, hova találtam elégedett nézés ült az arcomra.
- Mehetek? Köszönöm. - hajoltam meg.
- Vigye fel a szobájába! - szólt egy kétajtós szekrény fickónak.
Felvezetett a szobámba.
- Chh..Itt még mosdóba se mehetek engedély nélkül? - morgolódtam magamban.

*HyunSeung szemszög*
- Vigye fel a szobájába! - szóltam egy őrnek.
Amint kilépett SooRin bejött Cho.
- Hogyan lőtt az újoncunk? - kérdezte.
- Heh..Kétszer lőtt, de mind a kettő középre ment. - tartottam hihetetlennek.
- Mondtam, hogy rá van szükségünk, HyunSeung. - veregette meg a vállam.

*SooRin szemszög*
~
Belépett HyunSeung a szobába és egyből belekezdett.
- Hogy csináltad? - faggatott.
- Miért? Féltékeny vagy, hogy jobb vagyok nálad? - fontam össze karjaimat, vigyázva a hegemre alkaromon.
- Kérdeztem valamit, arra válaszolj! - mordult fel.
- Nem tudom, egy emberre gondoltam, akit el akartam találni azzal a golyóval.
- És még te nem akarsz gyilkolni? - nevetett.
- HyunSeung, ha ezért jöttél mehetsz is. - szóltam rá.
- Megyek is. - röhögött. - Szerintem az előző gatya jobban állt. - kacsintott majd kulcsra zárta az ajtót.
- Chh..persze, mert majd a kedvéért visszaveszem. - dobtam hátra a hajam.
~
Húsz perccel később ismét megjelent HyunSeung.
- Éhes vagy? - kérdezte belépve.
- Nem. - jelentettem ki.
- Te bajod. - vigyorgott nevetve, majd ismét bezárta az ajtót.
Leültem az ágy szélére és nézelődtem a szobába. Megakadt a szemem a könyvespolcon. Tudtam, hogy nincs olyan könyv, amit szeretek, de mi mást tudtam volna csinálni. Felálltam egy könyvért és megtaláltam egy horror regényt, ami egészen megtetszett. A Stephen King regények érdekeltek, milyenek is lehetnek. Többet olvasok ezek után, mivel annyira megragadott ahogyan ír.
Végig olvasva a több, mint háromszáz oldalas hátradőltem, keresztbe az ágyon. Elgondolkozva azon, amit HyunSeung mondott: ,,Szerintem az előző gatya jobban állt."
Hasonlót mondott Yixing is és a többiek is. Vajon tényleg jobban áll ez a stílus?
Elhatároztam hát, hogy visszaveszem a bőrből készült nadrágot.
Kikopogtam az ajtón, azzal a mondattal, hogy:
- Kimehetek a mosdóba?
Hirtelen nyílt a zár és HyunSeung nyitott be. Már más ruhába.
- Kimehetek a mosdóba? - ismételtem meg kérdésem.
- Gyere! - rángatott ki a szobából.
- Elég ha megmondott merre van.
- Menjél! - lökött rajtam egyet.

HyunSeung

Belépve egy szobába, aminek fala végig volt csempézve, benne csak egy kád, egy wc, egy tükör és valami, aminek nem tudom a nevét se. Meg volt egy radiátor is az egyik falnál. HyunSeung leült a radiátor elé és neki támaszkodott.
- Hajrá! Nem nézek oda. - jelentette ki.
- Kimennél? - akadtam ki.
- A főnök azt mondta, hogy ne hagyjalak sehova egyedül menni.
- A mosdóba csak lehetek egyedül..kérlek.
- Jó, legyen, de ha lecsesz Cho, rajtad szárad. - fenyegetett meg, kilépve a helyiségből.
Elvégezve a dolgom belenéztem a tükörbe. Csak szánalmat tudtam valamiért érezni magamat látva.
Kinyitva az ajtót HyunSeung már várakozott.
- Na, gyere vissza! - kezdett el ismét rángatni, de én ellenkeztem, hogy ne rángasson. Erre elővette kését és egy vágást ejtett mellkasomon. - Megmondtam, mi lesz, ha nem csinálod azt, amit mondok.
Nagyot sóhajtottam, majd tovább mentem a szoba irányába csendben. Leültem ágyamra, amikor nagyot kordult a gyomrom. Mielőtt még becsukta volna az ajtót megszólaltam.
- Akármennyit is kapok az ilyen vágásokból, jobban akarok itt maradni, mint az előző házban. - jelentettem ki. - És ezt komolyan mondom. - majd becsukta az ajtót és megint egyedül voltam.

*HyunSeung szemszög*
Beléptem a főnök irodájába.
- Mondjad HyunSeung! Helyzetjelentés? - szólalt meg Cho.
- Igen, szóval SooRin elmondta nekem, hogy akármennyi vágást is kap, ő jobban maradna itt, mint az előző házban. - magyaráztam, amit SooRin mondott.
Nagyot sóhajtva elégedett vigyor ült ki főnököm arcára.
- A terv szerint halad minden, HyunSeung. Csináld azt amit eddig. Semmi képen ne engedd, hogy elmenjen.
- Igen is, főnök. - hajoltam meg kicsit, majd elhagytam az irodát.

9.fejezet vége