15.fejezet

Mi jön most?
~

Az idegeimen ültem, hogy végre kimondja a választ.
- Járhatsz suliba, SooRin. - sóhajtotta.
- Tényleg? - nem hittem a fülemnek. - Köszönöm! - ugráltam.
- Hétfőn mehetsz is. HyunSeung elvisz majd a suliba.
- Köszönöm! - mosolyogtam.

*HyunSeung szemszög*
- Biztos ebben? - kérdeztem főnökömtől, mikor SooRin elment.
- Kiderül, hogy jól döntöttünk-e, HyunSeung.

~ 3 nappal később: Hétfő ~

*SooRin szemszög*
Az utolsó lépcsőfokról léptem le mikor ott termett előttem HyunSeung.
- Mehetünk? - kérdezte.
- SooRin, - szólt Cho. - csak azért ha haza kellene jönnöd vagy ilyesmi. - nyújtotta át telefonom.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá.
Kimentünk a kocsihoz, majd útközbe elkezdtem parázni.
- Te most ideges vagy? - röhögött HyunSeung leparkolva.
- Igen.
- Mitől félsz?
- Nem tudom.
- Na, inkább menjél! - küldött ki a kocsiból.
Megálltam a kocsi mellett, amikor az közben elhajtott. Nagy szemekkel néztem az előttem álló magas épületet. Sóhajtva emeltem fel fejem az égre, majd erőt véve magamon megindultam befelé.
Míg beértem nem mondom, hogy nem néztek meg páran. De egy osztálytársamat sem láttam köztük.
Beléptem az ajtón és megint az az érzés fogott el, mint az első napon.
- Miss Shin? - lépett mellém egy ismerős arc. - Újra itt.
- Mr. Han! Jó reggelt! - mosolyogtam.
- Nehéz lesz ezt a sok időt visszapótolni. Miért halasztott?
- Hosszú történet, Tanár úr.
- Gyere! Felkísérlek. Mivel a hétfő első óra történelem megmaradt. - vigyorgott.
Fellépcsőztünk, majd megint a "Várj itt" mondat.
A lábam elkezdett remegni, mikor becsengettek. Mindenki eltűnt a folyosóról és azután invitált be Mr. Han vigyorogva.
Belépve egyből a meglepett és ámuló arcok figyeltek.
- Sziasztok! - integettem.

*JongDae szemszög*
- Gyerekek! Csend! - lépett be Mr. Han. - Új osztálytársatok érkezett ma. Ahogy mindig, ne szemétkedjetek vele. Gyere be!
Mikor belépett a fekete bőrdzsekis, hosszú barna hajú lány az ajtón mindenki elámult.
- Sziasztok! - szólalt meg.
A szívem hevesebben kezdett el verni. Le sem tudtam venni a szemem róla. SooRin ismét visszatért?

*SooRin szemszög*
- SooRin! - vigyorgott HyoYeon és YuRi.
- Vissza-a-tért! - viccelődött ChanYeol.
- Ülj le a szokásos helyedre és kezdjük az órát. - szólt hozzám Mr. Han.
- Rendben. - mentem át a padsorok között.
Leültem JongDae mellé és egész órán csendben ültem és figyeltem.
Fel kell hoznom a lemaradást..
De közben éreztem a mellettem ülő pillantásait.
~
Szünetben kimentem a szekrényekhez és ismét betalált YoonAh a csatlósaival.
- Jé! Ki tért vissza közénk? - szólalt meg YoonAh.
- Jé! Ki az aki nem érdekel? - kerültem volna ki, de ütésre emelte kezét. - Nem tenném. - állítottam meg lendületben lévő kezét. - Tudod, két hónap alatt más lettem és nem akarod a másik felem megismerni. - engedtem el karját és kikerülve őket visszamentem a terembe.
- SooRin! - fordultak hátra a lányok, mikor leültem helyemre.
- Hol voltál eddig? - kérdezte HyoYeon.
- Nem mondhatom el. - pillantottam a fiúknál beszélgető JongDaera.
- Mi van köztetek? - vette észre a pillantásom YuRi.
- Semmi. - sóhajtottam ránézve majd vissza a lányokra.
- Persze, mert úgy tűnik, hogy semmi sincs. - fordult vissza YuRi.
- Nyugi, nem lesz baj. - simogatta meg kezem HyoYeon. - De mi ez a bőrdzseki? Nincs meleged? - ment át a szokásos vigyorgósba.
- Kicsit melegem van benne, de inkább nem veszem le. - ezzel a hegeimre céloztam, amik még halványan látszódtak karomon.
- Miért?
- Örülj, hogy betartottam az ígéretem. - mosolyogtam.
- Jobb ezt a SooRint látni.
- Én annak örülök, hogy jöhettem suliba.
- Ilyen rossz volt? - képedt el.
- Mondhatjuk..
~
Második órán azon kattogott az agyam, hogy másnap már nem tudom elrejteni hegeimet. Az egyenruha rövid ujjú..
Azok a kérdések fognak érni, "Mi ez?" "Úristen, honnan szerezted?"
~
Elindultam megfogva a cuccom kifelé órák után. A bejáratnál már épp kiléptem, mikor utánam jött JongDae.
- SooRin! - szólt utánam.
- Mennem kell, JongDae.
- Ne, várj! - fogta meg karom.
Gyorsabban kezdett el verni a szívem.
- Holnap találkozunk, JongDae. - mondtam megfogva kezét, amivel fogta karom.
Rámosolyogtam majd elindultam a parkoló felé. Hamarosan meg is érkezett oda HyunSeung. Beszálltam a kocsiba és azonnal megszólalt HyunSeung.
Feltette a szokásos "Milyen volt?" és ehhez hasonló kérdéseket. De közbe az agyam teljesen máshol járt. Ez már megszokott.
~
Haza érve, ha egyáltalán hívhatom annak, felmentem a szobámba és rájöttem, hogy egy csomó tankönyvem a Kim házban maradt. Üzenjek JongDaenek?

*Eközben a Kim házban*

*JongDae szemszög*
Belépve az ajtón egyből a mosolygó anyukám fogadott. Mióta apa kicsit felépült sokkal jobban látszik anya régi formája. Ami jobb is, mint a depis anya. Múlt hét kedden kelt fel a kómából, de szerintem nem véletlen. Pont akkor, amikor SooRin ott van? Mint egy őrangyal.
- JongDae! Hogy telt a suli? - kérdezte anya.
- Jól, jól. Jött egy új osztálytársam. - mondtam, de arra gondoltam elmondjam-e, hogy SooRin az.
- Na! És aranyos? - kérdezte, amikor megrezzent a telefonom.
Ránéztem kijelzőmre.

,,JongDae, légyszi hozd el holnap a könyveimet. Kérlek. SooRin"

- Anya, megvannak SooRin itt hagyott könyvei? - kérdeztem felnézve telefonomról.
- Igen, minden úgy lett hagyva, ahogy kérte, szóval a szobájába van. Miért kellenek? - lepődött meg.
- Az új osztálytársamnak adnám oda. - néztem re sunyin vigyorogva akaratomon kívűl.
- Mit titkolsz? - tette derekára kezeit.
- SooRin az új osztálytársam, anya. - sóhajtottam mosolyogva majd felmentem a szobámba.
Ledobtam magam a kanapémra, mellém pedig a táskám. Magam elé bámulva néztem a falakat.
SooRin tényleg újra suliba jár? Vagy csak álmodom? Ha ez igaz, akkor valami nem akarja, hogy elfelejtsem őt. 
Asztalomnál tanultam amikor belépett HyeMi.
- Oppa, bemehetek veled a suliba holnap? - lépett elém.
- Anya elmondta? - mosolyogtam.
- Igen, de szeretném látni unniet. - jelentette ki.
- HyeMi, gyere ide kicsit. - nyújtottam a kezem. - Bejöhetsz velem, de csak akkor ha anya is megengedi. Plusz még tudnod kell, hogy SooRin talán kicsit másabb lett mióta utoljára láttad.
- Az a lényeg, hogy látom. - mosolygott.
- Ugye te nem fogod itt hagyni oppát?
- Nem, de szerintem senki sem hagyott el eddig se.
- SooRin is elment.. - sóhajtottam.
- JongDae! - lépett be anya. - HyeMi, te miért vagy itt? Csak nem? Megkérdezted, hogy elvisz-e a sulijába? - viccelődött.
- Igen.. - hajtotta le fejét.
- Holnapig eldöntöm, hogy elmehetsz-e vele, de most irány a szobádba mindjárt megyek utánad. - azzal egy "Rendben" -nel távozott HyeMi. - JongDae, hallottam, amit mondtál, hogy szerinted elment. Nem emlékszel arra, amit pont te mondtál? Ha szeretsz valakit, engedd el és ha viszont szeret visszajön. Emlékszel még?
- Elfelejtettem..
- Én már régebben megmondtam, hogy szeret téged.
- Én nem hiszem, hogy szeretne.
- Ó, te! - adott egy tockost. - Miért vagy ennyire apád? Ha nincs az egyik barátja, hogy bátorítsa, hogy szólítson meg, te se lennél most itt. Nem akarsz olyan lenni, mint SooRin szülei? Döntsd el ezt! - ment ki szobámból.
- Anya, szedd össze kérlek SooRin könyveit. - szóltam még utána.
Nagyot sóhajtva körbe néztem a szobámon.
- Bárhol is vagy most, SooRin. Hiányzol.. - néztem ki az ablakon.

*SooRin szemszög*
Cho időközben bejött a szobámba.
- SooRin! - lépett be. - Szeretném ha jobban éreznéd itt magad. Suliba már járhatsz és így nem tudsz tanulni, ezért van egy másik szoba, ahova átköltözhetsz.
- Öhm, köszönöm. De honnan jött ez az egész? - néztem értetlenül.
- Kell vagy nem?
- Ha jobb, mint ez.
- Megmutatom, gyere! - mondta majd követve őt beléptem egy teljesen más szobába, mint az előző.
A sötétes falak helyett vajszínű falak voltak. Az ágy az ablak alatt volt, ami legalább normális méretű volt. Az ágy is sokkal kényelmesebbnek tűnt. Íróasztal mellette szék. Könyvespolc, de ugyanolyan horror témájú könyvekkel. Mellette pedig egy ruhásszekrény foglalt helyet.
- Ezt tényleg megkapom? - képedtem el.
- Igen, ha akarod áthozhatod a ruháidat meg a többit és akkor ez lesz a szobád. - magyarázta.
- Köszönöm! - mosolyodtam el.
- Hagylak is.
- Cho, kié volt ez a szoba?
- A lányomé. - jelentette ki.
- Hol van most?

- Meghalt.. - szomorodott el hangja. - Utaztunk kocsival, én vezettem, de balesetet szenvedtünk. A feleségem és a lányom meghaltak a balesetben, de én megúsztam. Bár szerintem jobb lett volna, ha meghalok én is. Sokkal rosszabb így, hogy nincsenek itt. - mesélte.
Ahogy hallgattam a történetet egy egészen más oldalát mutatta meg.
- Nem is tudtam, hogy apa.
- Honnan tudtad volna?
- De akkor miért öl embereket?
- El akarom kapni azt, aki a balesetet okozta.
- Ön szerint én mit gondoltam azokról, akik az én szüleim balesetét okozták?
- Nyolc éve haltak meg.
- A bosszú nem megoldás. Nem tudja őket visszahozni. Tudom, milyen érzés átélni, hogy egy szerettünk úgy hal meg, hogy nem is az ő hibája volt. De kérem lépjen tovább.
- Engem nem lehet megváltoztatni.
- Miért kellett volna megölnöm Kim Lee Youngot? Mert azt sejtette, hogy ő okozta a balesetet? - emeltem fel a hangom.
- Nem, ő az...hagyjuk, érezd jól magad itt az új szobádban. - azzal távozott.
Körülnéztem a szobába. A polcon találtam egy fényképet Choról és családjáról. Ezen a képen annyi idősnek látszik lánya, mint én. Azt mondta LeeHyuk, hogy HyunSeung öt éves kora óta itt van. Nyolc éve még csak tizenegy volt. Szóval Cho azelőtt is ölt embereket, hogy meghaltak volna. Hazudott?

*Kim ház*

*Mrs. Kim szemszög*
- HyeMi, segíts összeszedni SooRin könyveit. - mondtam becsukva a szobaajtót.
- Elmehetek holnap a sulijához? Megígértem neki valamit.
- Rendben.
Összeszedtük egy táskába SooRin könyveit és egyéb cuccait. Közben pedig többször elsírtam magam.
- Anya, mi a baj? - kérdezte HyeMi.
- Semmi, csak hiányzik SooRin.
- Egy nap megtudhatok mindent, hogy miért ment el?
- Talán igen, de addig nőj nagyra. - mosolyogtam rá. - Átviszem ezt JongDaenek, te addig menj a konyhába. Csinálunk vacsorát.
Bekopogtam fiamhoz, de semmi válasz. Benyitva látom, hogy elaludt ülve kanapéján.
- Oh, te szerelmes álomszuszék. - mosolyogtam rá.
Letettem táskája mellé a másikat SooRin cuccaival, aztán betakartam egy vékony pléddel. Az ajtóban sokáig néztem alvó fiam. Majd becsuktam. Rájöttem JongDaenek szüksége van SooRinre.

*SooRin szemszög*
Áthordtam cuccom az új szobába. Kissé fáradtan leültem ágyamra majd hátradőlve, kinézve ablakomon sóhajtottam.
- Jó ez így? Tudom, hol vagy most, te viszont nem tudod, én hol vagyok. Hiányzol..álmaimban látlak.
- SooRin, - lépett be Cho. - Elfelejtettem mondani, hogy szerintem a bakancsodban nem lehet túl jó, ha meleg van. Itt egy cipő. - nyújtott át egy cipős dobozt.
- Mi változott ilyen hirtelen? - ültem fel.
- Amiket most hordasz, tudom, nem tolerálják az iskolában.
- Értem. - bólintottam magam mellé téve a dobozt.
- Látom, jól berendezted a szobát. Na, én megyek. Jó éjt! - fordult meg.
- Hazudott nekem. - jelentettem ki. - Az előtt is már ezt csinálta, mielőtt ők meghaltak volna.
- Nem kell mindent tudnod, SooRin. - csukta be maga után az ajtót.
Miért nem lehet egyszerűen elmondani a frankót?

*Másnap*

Hét környékén kipattantak szemeim. Felültem az ágyon és sokkal kipihentebbnek éreztem magam, mint a másik szobába voltam.
Felvettem egyenruhám, amit Cho vett. Tényleg nem értem.
A szoknya még mindig nem az én stílusom bár kezd megtetszeni. Majd kinyitottam a cipős dobozt. Elámultam. Fehér cipő szegecsekkel az oldalán.
Felvettem azt is, de mikor felálltam észrevettem még halvány hegeimet.
- Nincs semmi, amivel el tudnám rejteni. - simogattam kezeimet.
Mindegy, hát jó lesz ez így is.
Lementem az emeletről megfogva táskám és a bejárati ajtónál várt HyunSeung.
- Wow! - ámult el. - Jól nézel ki szoknyában is. - nevetett.
- Köszi! Mehetünk? - mosolyogtam.
- Go! - indult el kifelé.

*JongDae szemszög*
Elindultam a suliba HyeMivel elég fáradtan. Két táskával, egy-egy mindkét vállamon. Remélem megéri, hogy itt fáradozok.
A suli parkolójába érve kicsit megpihenek. Amikor mellém kanyarodik egy fekete autó, amiből kiszáll SooRin.

*SooRin szemszög*
- Akkor szia! - köszöntem el, majd kiszálltam.
Becsuktam a kocsiajtót, amikor a jármű elhajtott én meg megláttam JongDaet.
Elé léptem, majd köszöntem.
- Szia!
- Szia. - köszönt vissza.
- Tényleg elhoztad a cuccaimat? - néztem rá felcsillanó szemekkel majd észrevettem mellette álló HyeMit. - HyeMi! Te mit keresel itt?
- Azt kérted, őrizzem meg neked és ha újra találkozunk oda tudom adni neked. - idézte fel majd átnyújtotta a könyvemet, amit még JongDae vett nekem karácsonyra.
- Itt a többi cuccod is. - nyújtotta át a táskát JongDae.
- Köszönöm. - vettem át a könyvet és a táskát.
- Unnie! Nagyon hiányzol! - szólalt meg HyeMi.
- Most itt vagyok. - jelentettem ki.
- De mi van ha megint elmész? - szomorodott el.
- Többet nem megyek el. - guggoltam le elé. - Bízhatsz bennem, megígérem. Nem megyek sehova többet.
- Tartsd is be!
- Anya mindjárt utánunk jön. - mondta JongDae. - Ő is szeretne látni.
- Ah, rendben.
Pár perc múlva kocsival megérkezett Mrs. Kim. Kiszállva egyből meglátott minket és felderült arca.
- SooRin! - ölelt át, amint odaért hozzánk. - Hogy vagy? Hol voltál?
- Jól vagyok, de hosszú sztori. - válaszoltam.
- Mi ez a heg? - vette észre karomon lévő sebeket.
- Baleset. - összegeztem, de persze hazudtam.
- Miért nem vigyázol magadra? Ahj, SooRin.
- Anya, szerintem kicsit túlzásba viszed. - szólt rá anyjára JongDae.
- Tényleg, tényleg. Én megyek, majd remélem még találkozunk. Gyere, HyeMi. - fogta meg a kislány kezét.
- Szia, unnie, oppa. - integetett HyeMi.
- Szia! - integettem én is neki.
Majd beszálltak a kocsiba és elhajtottak.
Ott álltam JongDaevel és megharapva szám elindultam a két táskával.
- Segítek! - vette át az egyiket.
- Köszi! - mosolyogtam rá.
Felmentünk az emeletre majd be a terembe. Leültünk a padunkba és azonnal hátrafordult a két jó madár.
- Jó reggelt! - köszönt HyoYeon.
- Hali! Megint együtt jöttök suliba? - kérdezte YuRi.
- Nem, csak itt találkoztunk a suli előtt. - válaszoltam.
Egymásra pillantottunk JongDaevel. Egyből elkapta fejét és felállt.
- Öhm, én köszönök a srácoknak. - azzal átment SeHunék asztalához.
- Mi volt ez? - kérdezte HyoYeon.
- Még én sem tudom. - néztem JongDaere.
- Szerelmes beléd, SooRin. - kuncogott halkan YuRi.
Eltűnődve ezen újra JongDaere néztem. Közel van, de mégse..
~
A második szünetbe, amikor ki kellett menni az udvarra YuRival és HyoYeonnal ültem egy árnyékos padon. Az eszmecserénket a szokásos "pletykálás"-nak lehetne venni.
- Szóval, te megkérted, hogy hozza el a tankönyveidet és ő meg másnap el is hozta. - összegezte YuRi.
- Igen. - bólintottam.
- Milyen romantikus! - olvadozott HyoYeon.
- És Zitaoval mi van? Ha? - kérdeztem kekeckedve.
- Hááát.. - vakarta meg fejét.
- Na, ennek vége, kedves. - vigyorogtam.
Aztán tekintetemmel megkerestem Zitaot az udvaron, aki a felsőbb évesekkel volt, mivel Yixing nincs suliba.
Odamentem hozzá és arrébb hívtam.
- Zitao! Gyere! - jelentettem ki.
- Hello ismét, SooRin! - szólalt meg egy évvel idősebb srác.
- Kösz nem kell játszanod magad, Zitao, most! - emeltem fel a hangom.
- Oltás! - ordítozott egy másik srác, miközben Zitaoval arrébb mentünk.
- Mondjad, SooRin.
- Van barátnőd?
- Nincs.
- Jó, az egyik barátnőm kedvel téged. Mit szólnál, ha elhívnád randira?
- Ki az?
- Nem látszódott ki eléggé? - nevettem el magam. - HyoYeon kedvel.
- HyoYeon, engem? - kerekedett ki a szeme. - Hát legyen. - húzta mosolyra a száját.
- De ha elrontod nekem, kitekerem a nyakad. - fenyegettem meg mosolyogva.
- Rendben, rendben. - röhögött majd visszament a bandájához.
Én is visszamentem a lányokhoz, olyan arckifejezéssel, hogy azt higgye HyoYeon, hogy semmi nem jött össze, de aztán elmondtam neki.
- Randizni fogsz vele. - mondtam egy "tádá" arckifejezéssel vegyítve.
- Ne szívass! - röhögte el magát YuRi.
- De tényleg!
- Mióta lettél ilyen jóba Zitaoval?
- Volt egy téli szünet, amikor Yixinggel lógtam és hát barátok. - vontam meg a vállam.
Mikor ezt kijelentettem mellém lépett JongDae. Én kicsit megijedtem talán, de a lányok vették a lapot, hogy velem akart beszélni.
Belenéztem a szemébe és ő is az enyémbe. Körülbelül két lépésre álltunk egymástól.
- SooRin, hiányoztál.. - jelentette ki.
- Nekem is te.. - mosolyogtam rá, majd átölelt.
Én visszaöleltem és megnyugodtam. Mintha megállt volna az idő és egyre csak tűntek volna el az emberek körülünk.
- Mindig valami rossznak kell történnie, hogy újra találkozzunk? - kérdezte.

*TaeYeon szemszög*
Távolról láttam, ahogyan az exem és SooRin megölelik egymást. Összeszorult a szívem, de tudtam, hogy ennek így kellett lennie.

15.fejezet vége