16.fejezet

Minden a helyén lenne?
~

*SooRin szemszög*
Az órák kicsit furábban teltek a történtek után. Nem hiszem, hogy bármi is ugyanolyan lesz, mint régen. Vagyis már nem olyan, mint régen volt. Azon se lepődnék meg ha az árvaházba kelnék fel és mindez csak álom lett volna, de hát egyfajta álom ez is, amit nem hiszek el. A múltban bármi is történt újra kezdett előjönni és csak ezek változtattak néhány döntésemen.
Elgondolkodom néha, hogy mi lett volna ha..?
Mi lett volna ha nem hoznak el az árvaházból Mr. Kimék? Nem ismerem meg JongDaet, mármint nem találkozunk újra.
De valamiért ennek így kellett történnie..
~
Suli előtt várva HyunSeungot, hogy megérkezzen észrevettem egy ismerős bagázst.
- Ezek tényleg ők? - próbáltam jobban fókuszálni az egyes arcokra, de mikor elkezdett felém indulni tudtam, hogy ők azok.
- SooRin! Rég láttalak! - futott hozzám Tiffany.
- Újra suliba járhatsz? - kérdezte SooKyu.
- Igen, de ti honnan tudjátok? - lepődtem meg.
- Zitao szállítja az infókat. A barátunk vagy és nem is szólsz nekünk? - sértődött be DongWoo.
Amikor elhaladt mellettünk YoonAh csatlósaival és talán sírt is.
- Várjatok! - szólaltam meg, majd YoonAhék után futottam. - YoonAh! - álltam az útjába.
- Menj arrébb Shin! - mordult fel.
- Csak segíteni akarok, mi a baj? - sóhajtottam.
- Semmi közöd hozzá! - emelte fel a hangját, mikor KyungSoo elment mellettünk.
És mikor újra visszanéztem YoonAhra lehajtotta fejét.
- KyungSooval történt valami.
- SooRin, menj innen inkább. - nézett szúró tekintettel TaeYeon.
- Lányok, mindjárt megyek utánatok. - küldte el őket YoonAh. - SooRin, nem kell a segítséged. - mondta higgadtan, mikor elment mellőle a két lány.
- Mi történt?
- KyungSoonak nem tetszem, sőt azt mondta, hogy egy ilyen lánnyal, mint én össze se jönne.. - bökte ki végül.
- Mi lenne ha féltékennyé tennéd? - vetettem fel az ötletet. - Van egy haverom, aki nem ide jár, de biztosan segít. Gyere! - mentem vissza a srácokhoz YoonAhval. - Srácok, YoonAh. YoonAh, srácok. - mutattam be őt.
- YoonAh? - kapta fel a fejét DongWoo.
- Mi lenne DongWoo ha segítenél féltékennyé tenni egy srácot? Biztos jó vagy az ilyenbe. - nevettem.
- Várj! - szólalt meg Tiffany. - Mi a sztori?
- Azt inkább hagyjuk. - jelentettem ki. - KyungSoot kicsit észhez kéne téríteni. A fiúknak az kell, amit nem kaphatnak meg.
- Hé! - akadt ki az összes fiú.
- De igaz srácok! - bólogatott SooKyu.
- A terv az, hogy elhitetjük KyungSooval, hogy YoonAht már nem érdekli és DongWooval van. Valaki segítene?
- Rendben. - jelentkezett DongWoo.
Mindenki lóbálta kezét, hogy benne van a tervben.
A többi dolgot megbeszéltük. Hazakíséri KyungSooék felé YoonAht mindennap, meg hasonlók.
Észrevettem HyunSeung kocsiját, így elköszöntem.
Odasétáltam a kocsihoz és épp szálltam volna be, mikor JongDae odarohant.
- SooRin! SooRin.. - lihegett.
- Mi az, JongDae? - álltam a kocsi mellett, de fogtam a kinyitott ajtót.
- Szeretnék valamit mondani, de amíg nem biztos inkább nem viszont majd talán holnap. - mosolygott majd elköszönve elment.
- Szia. - suttogtam meglepődve.
Beszálltam a kocsiba majd HyunSeung kezdett el hozzám beszélni, de a szavak csak kis mértékben érték el a fülem. Végig azon gondolkoztam, hogy mi az, amit el akart mondani.
- SooRin? - nézett rám HyunSeung.
- Mi? - tértem magamhoz. - Bocsánat. Csak gondolkodtam. Megismételnéd?
- Cho el akar költözni.
- Mi? - hökkentem meg.
- Attól fél, hogy a múltkori eset miatt a rendőrség megtalálja.
- Akkor miért nem költözik el ő egyedül?
- Mi is benne vagyunk ebben az egészben. Vajon mit szólna a rendőrség ha megtudná, hogy te lőtted meg azt a tagot?
- Persze, mert önszántamból tanultam lőni meg ilyesmi. - néztem szúró szemmel. - Meg nem elestem és úgy szereztem ezeket. - mutattam karomra. - Persze, baleset volt minden.
- SooRin, jobb lett volna ha hozzánk se kerülsz? Ha mindez meg se történik? Choval beszélj a dolgokról.
- Miért lettél ilyen mogorva? - kérdeztem, de semmi válasz nem jött.
Az utat hazáig síri csendben ültem végig, de amint leparkolt, bejutottunk a házba és megláttam Chot a nappaliban előjött az a hang.
- Cho! Miért akarja megint, hogy szar legyen nekem? Be akarom fejezni a sulit.
- SooRin, tudod egyféleképpen maradhatsz itt. Ha visszamész az árvaházba. Vagy velünk jössz vagy a rendőrségen kötsz ki. A sitten akarsz megrohadni, kislány? Nem szép hely az elmondhatom. Főleg sok időt kapsz, mint kiskorú, aki gyilkossági kísérletet hajtott végre. - magyarázta felemelt hanggal. - Túl sokra nem fogod vinni az életben ha ilyen előéletet éltél.
- Tudják ez a maguk hibája! Maguk hoztak ide és én semmit nem tehettem. Normális életet akartam élni! Egyszerű és normális. Érti?! - fakadtam sírva. - És tudja én örülök, hogy a lánya már nem ilyen személlyel van, mint ön. Milyen apa volt ön?! - rohantam ki az ajtón.
Rohantam és hátra se néztem. Táskával nehéz volt futni, de legalább nem két táskával, mert amit JongDae hozott, azt beraktam a szekrényembe. Futottam, amíg el nem értem a partig.
Lerogytam a part melletti fűre és lábamat felhúzva zokogtam homlokomat rárakva térdeimre.
El kéne megint mennem? Túl sokszor mentem már egyik helyről a másikra. Olyan emberek hagytak el, akikre most nagy szükségem lenne.. A szüleimet akarom vissza. Tudom, az emlékeimben ott vannak, de nem ugyanaz. Tanácsot adhatnának. Mit tegyek most?
Éreztem, hogy mellém lép valaki majd leül és mikor felnéztem KyungSoo arcát láttam.
- Mindig ide jövök ha gondolkodni akarok. - sóhajtott. - Te min gondolkodsz?
- Nem tudod, az egész sztorim. - nevettem el magam letörölve könnyeim.
- Van időnk, mesélj. - mosolygott.
- Félek, ha elmondanám akkor már rám se akarnál nézni.
- SooRin, tudnod kell, hogy nekem először tetszettél, de utána megláttam, hogy nézel JongDaere és le is mondtam rólad.
- A dolgaim most nagyon megkavarodtak.. - kezdtem el mesélni, körülöttünk egyetlen ember sem volt.
Elmeséltem a történetem és a végére eldöntöttem.
- Nem akarok elmenni. - néztem magam elé.
- SooRin, ugye tudod, hogy én nem vagyok valójában itt? - mondta KyungSoo majd hirtelen eltűnt.
Ez most csak ideképzeltem? Nem lehet igaz..
- Nem akarok elmenni. - ismételtem meg magam. - Nem akarok újabb várost vagy barátokat. Nekem minden jó úgy ahogy van. Vagy nem..

*Eközben a Kim házban*

*JongDae szemszög*
- Apa! - köszöntöttem a székében ülő apám. - Végre hazajöttél?
- Igen, hazajöhetett. - válaszolta anya. - De valamit meg kell beszélnünk, JongDae.
- Mit? Csak nem azt?
- Elköltözünk. Azok után, ami apáddal történt. Megbeszéltük, hogy elmegyünk. Így hát a hétvégén megyünk, hogy ezt a hetet még végigjárd. Tudom, ez nehéz lesz, de muszáj, nehogy minket is bántson, aki apádat.
- Hova költözünk? - sóhajtottam.
- New York.
- Miért kell másik kontinensre menni? - akadtam ki és viharzottam ki a házból.
Azt nem értem, hogy próbáltak a helyükre menni végre a dolgok és most újra fel akarjuk kavarni az egészet. A lényeg az, hogy ezen a héten megyek még suliba.

*SooRin szemszög*
Elkezdtem sétálni, de nem is lehetett volna jobb a helyzet még rátett az is egy kis esővel.
Úgy érzem, ezt megérdemlem...
Felpillantva megláttam szembe velem tíz méterre JongDaet. Megtorpanok és felgyorsult szívverésem próbáltam túlélni. Mikor ő is észrevett felém kezdett futni és amint odaért hozzám felkapott és átölelt. Letett és vizes hajam elhúzta arcomból.
- Nem akarok elmenni. - szólalt meg.
- Én se. - válaszoltam bekönnyezve.
- Soha többé nem akarlak elveszteni. - fogta meg arcom.
- Soha sem vesztettél el. - mondtam, mire közelebb hajolva megcsókolt.

Soha többé nem megyek el innen..

16.fejezet vége