2015. augusztus 22., szombat

Special Chapter #1

Egy emlék~

Mikor visszaemlékszem szüleimre mosolygok. Egy rossz emlékem sincs róluk.
Az első, ami eszembe jut róluk az az, amikor megtanítottak korizni.
December volt és én meg csak hét éves. Kimentünk egy tóhoz, ami jó vastagon be volt fagyva. Anyu segített felvenni a korimat, majd segített a jégre menni. Eltávolodott tőlem és mondta, hogy menjek oda hozzá. Mikor odatipegtem hozzá megfordított apu felé, aki körülbelül öt méterre állt. Lökött rajtam egyet és miközben apu felé emelgettem a lábam mutatta, hogy csináljam a lábammal. Utánoztam, amit csinált és sikerült odamennem hozzá, de az utolsó méteren elestem viszont apu elkapott így csak mosolygott rajtam. "Semmi baj" - mondta. Ő is megfordított és anyu felé mutatott. Oda-vissza mentem közöttük, amíg meg nem tanultam, hogyan is kell.
Mikor már belejöttem megfogták a két kezem és köröztünk a tó mentén.
Az egyik legjobb napom volt, amit együtt töltöttünk.
Mikor hazamentünk anyu megfőzte a kedvenc kajámat és családi filmezés közben fogyasztottuk el azt a nappali kanapéján.
Együtt aludtunk be a "Gyűrűk ura" filmen, mivel az apu kedvence, de mindenki már nagyon fáradt volt. Az akkori cicánk Thomas az ölemben szintén velünk aludt el.
Néha már akkoriban is, mivel ismertem már JongDaet, vele álmodtam. Tudhattam volna, mi lesz a vége a dolgoknak.


2 megjegyzés: